hattyú

Hattyú a magyar nyelvben a hattyúfélék (genus Cygnus) közös neve, amely a nagy kárókatonák közé tartozó vízi tollasokat foglalja magában. Magyarországon a leggyakoribb faj a süllőszemű hattyúként is ismert színekben leggyakrabban fehér tollú középkorú felnőtt, amelyet a köznyelv gyakran a fürdő- vagy tók hattyújának is nevez. A fajták közül a leggyakoribbak a sült hattyú (Cygnus olor) és a lehetnek hallhatóak a jújhattyú vagy puskacsőrű hattyú (Cygnus cygnus) vonuló példányai, míg a trumpeter hattyú (Cygnus buccinator) ritkábban fordul elő a kontinensen.

A hattyúk jellemzője a hosszú nyak és nagy test, amely felnőttkorban gyakran teljes fehér tollazattal borított. A szájszín és begy színe fajonként eltérő lehet: a sült hattyú begye narancsszín vagy narancs-fekete alapú, a többi fajnál a begy általában sötétebb, a kifejlett példányok tollazata fehér. Kölyökkorban a fiatal hattyúk szürke-barnás tollakkal rendelkeznek, később válnak teljesen fehérné.

Élettérét tekintve a hattyúk megtalálhatók tavak, folyók és mocsarak közelében, ahol növényzetet legelés közben cserkélnek fel. Télen sok példányuk más vizek felé vonulhat, mert a befagyott tavak északi területein nem találnak elegendő táplálékot. Fogyasztásukat főként vízi növényzet adja, de ritkán állati eredetű táplálékban is részesülhetnek.

Szaporodásuk monogám: a párok hosszú távú kötéssel együtt maradnak. Költéskor fészket készítenek a vízparton vagy sűrű növényzetben, és néhány héten át gondozzák a tojásokat és a kikelt gyöngyöset, a kis hattyúkat.

Védelmi állapota általánosságban stabilabb lehet az érintett területeken, de élőhely-veszteség, szennyezés és ütközések hatásai előfordulhatnak, ezért gyakran védik és megfigyelik a populációkat. A hattyú kultúrában a kecsesség és elegancia szimbóluma, jelen van a magyar népmesékben és irodalomban is.