folyadékkromatográfia

Folyadékkromatográfia olyan analitikai eljárás, amelyben egy folyékony mozgó fázis átáramlik egy állófázison (általában oszlop vagy sík felület), és a keverék összetevői differenciális megoszlása miatt elkülönülnek. A megoszlás alapja lehet adszorpció, megoszlás (-particionálás), ioncsere vagy méretkizárás, így a különböző összetevők különböző retenciós időket érnek el. A visszafolyó és a detektálás révén a komponensek elválasztva, azonosíthatóak és kiértékelhetőek.

A módszer fő típusai közé tartozik a kolonnos folyadékkromatográfia, ahol a mozgó fázis egy megfelelő állófázist tartalmazó oszlopban halad át; és a sík felületű (planáris) folyadékkromatográfia, amelynél a mobil fázis egy sík felületen mozog. A legelterjedtebb kolonnos módszerek a reverzált fázisú folyadékkromatográfia (RP-LC), melyben a hidrofób állófázis és a poláris oldószer-kombináció dominál, valamint a normál fázisú LC (NPLC). Ezen felül létezik ioncserés és méretkizáró (size-exclusion) LC is.

Konstrukciója és működése magában foglalja a mobil fázis pumpát, az oszlopot, és a különféle detektorokat (például UV–Vis, fluoreszcencia, refraktív index, MS). A technika kiemelkedően széles körben alkalmazott a gyógyszeriparban, környezeti analitikában, élelmiszerbiztonságban és biomedikában.

Történetileg a kromatográfia a 20. század közepén fejlődött a megoszlásalapú elvek alapján; a HPLC (magas teljesítményű folyadékkromatográfia) pedig az 1970-es évektől vált kulcsfontosságú analitikai módszerré.