felhajtóerre

Felhajtóerő, vagy lift, aerodinamikai erő, amely a relatív légáramlásra merőleges irányban hat, és a test súlyával ellentétes irányba működik a repülés során. A felhajtóerő leginkább a repülőgépek szárnyain, de más emelőfelületeken is keletkezik, például helikopterlábakon vagy hidrofoilok felületén is.

Kialakulása két alapelvre vezethető vissza. Egyrészt a légáramlás felső és alsó oldali nyomáskülönbsége miatt a felső felületen általában alacsonyabb nyomás alakul ki, mint az alsó felületen, így a felületen felfelé nyomó erő keletkezik. Másrészt a levegő hatásai Newton harmadik törvénye alapján a felület által meghajtott légáramlat lefelé térül el, amely visszahatva felfelé nyomó erőt generál. A valóságban a Bernoulli-törvény és a légállapot, a viszkozitás és a felület geometriája együtt határozzák meg a felhajtóerő mértékét.

A felhajtóerő nagysága a L = 0.5 ρ v^2 S Cl képlettel írható le, ahol ρ a levegő sűrűsége, v a relatív sebesség, S a felület területe, és Cl a felhajtóerő-koefficiens, amely az AoA-tól (szögtől a repülőfelület hozzávetőleges vonalához képest viszonyított) és a szárny alakjától függ. Cl-t hatással van a szárny camberje, Reynolds-szám, Mach-szám és egyéb áramlási jellemzők.

Fontos jelenségek közé tartozik a stall, amikor az AoA növekedése a felhajtóerő drámai csökkenéséhez vezet. Emellett a felhajtóerő függ a repülőgép sebességétől, a környezeti feltételektől és a tervezett felület geometriájától, és alkalmazása kulcsfontosságú a repülés minden szintjén.