fehérjekinázok

A fehérjekinázok olyan enzimek, amelyek foszforilálják fehérjéket: átadják a foszforilcsoportot ATP-ről a célfehérje szerin-, treonin- vagy tirozin oldalláncára. A foszforiláció szabályozza a fehérje aktivitását, helyzetét és kölcsönhatásait, így központi szerepet játszik a sejtek jelátviteli hálózataiban és általános működésében.

Két fő csoportba sorolhatók: szerin-/treonin kinázok és tirozin kinázok, de léteznek kettős specifitású kinázok is. Kinázok lehetnek receptor kinázok (RTK) vagy nem receptor kinázok. A katalitikus doménben számos konzervált motívum található, például a VAIK, HRD és DFG motívumok, amelyek az ATP kötését és a katalízist segítik. A humán kinómban megtalálhatók a tipikus eukariota fehérjekinázok (ePK) mellett atípusos vagy pseudokinázok, amelyek katalikus aktivitása korlátozott vagy hiányzik, de regulátor szerepet töltenek be.

Működésük során az ATP-t felhasználva a célfehérje szerin-, treonin- vagy tirozin maradványára juttatják a foszforilcsoportot. A szabályozást aktivációs hurkok, allosztérikus változások és foszforilációk koordinálják, így a kinázok aktiválódhatnak vagy gátolódhatnak.

Fiziológiai szerepük széles körű: szabályozzák a sejtnövekedést, differenciálódást, anyagcserét, sejtek közti kötődéseket és a stresszválaszokat. A kinázok rendellenes aktivitása gyakran betegségekhez, különösen rákkhoz kapcsolódik. Klinikai szempontból a kinázok kiemelten fontos célpontok; például az imatinib a BCR-ABL, c-KIT és PDGFR ellen hat, a gefitinib és az erlotinib az EGFR-re hatnak, a sorafenib több kinázra, míg a JAK-inhibitorok, például a tofacitinib, gyulladásos állapotok kezelésében hasznosak.