erforráskihasználtság

Az erőforráskihasználtság a természetes erőforrások (például energia-, nyersanyag- és vízkészletek) gazdasági szektorokban történő felhasználtságának mértékét jelöli. A fogalom azt írja le, hogy egy adott időszakban mennyire hasznosulnak és kerülnek felhasználásra a rendelkezésre álló erőforrások, figyelembe véve a készleteket és a termelés ütemét.

A mérés módja eltér a megújuló és a nem megújuló erőforrásokra. Nem megújuló erőforrások esetén gyakran a felhasználási ütemet a tartalékokhoz viszonyítva írják le: például a tartalékok és a termelés aránya (P/R arány), vagy a kilépés depletálási rátája. Ezek a mutatók szemléltetik, hogy az adott időszakban mennyire gyorsan fogyasztják a készleteket. Megújuló erőforrásoknál a fenntartható hozam és a megújuló kapacitás arányát mérik, hogy az éves kivonás ne haladja meg a regenerálódást vagy a természetes újraszaporodást.

Következmények és tényezők. A magas erőforráskihasználtság árfolyam- és kockázatváltozásokat okozhat, mivel a kínálat korlátozódik vagy átrendeződik. Gazdasági növekedés, technológiai fejlődés, energiaárak és szabályozási környezet egyaránt befolyásolja ezt a mutatót. A fenntarthatóság érdekében fontos a hatékonyság növelése, a megújuló erőforrásokra való átállás, az újrahasznosítás és a körforgásos gazdaság elvei mentén történő erőforrás-kihasználás.

Következtetések. Az erőforráskihasználtság alapvető mutató a természeti tőke lehetséges hosszú távú fenntarthatóságának értékeléséhez, és összeköti a gazdasági tevékenységet a környezeti korlátokkal és a technológiai lehetőségekkel.