engedetlenség

Az engedetlenség olyan szándékos magatartás, amely során egy személy vagy csoport tudatosan nem enged a hatalom, a jogszabályok vagy a társadalmi normák által rájuk rótt követeléseknek. Gyakran erkölcsi vagy politikai meggyőződés áll a mögött; célja általában változás előidézése vagy egy igazságtalannak vélt állapot ellensúlyozása. Az engedetlenség megkülönböztethető a képesség hiányából vagy fegyelmi mulasztásból adódó nemteljesítéstől, mert itt a személy szándékosan vállalja a következményeket.

Formái közé tartozik a polgári engedetlenség (civil disobedience), amely nem erőszakos eszközökkel próbál nyomást gyakorolni a hatalomra a közérdek védelmében; a hétköznapi engedetlenség, amely például a mindennapi élet szabályainak szándékos felrúzását jelenti; valamint a szervezeti vagy stratégiai engedetlenség, amely mozgalmi vagy vállalati kontextusban jelenik meg. A munkahelyi környezetben gyakori fogalom az insubordination, amely a hatásköröket meghaladó vagy engedélyezetlen ellenállást jelent.

Jogi és etikai dimenziók: az engedetlenség jogi következményekkel járhat, és gyakran illegális cselekedet, de morálisan legitim is lehet, ha a közérdek vagy jogsértés elleni tiltakozás motiválja. A polgári engedetlenség elméletét számos filozófus vizsgálta, köztük Thoreau, Gandhi és Rawls, akik a kötelesség- és felelősségtudat kérdéseit vizsgálták. A koncepció a demokratikus társadalmakban vitatott, mert egyszerre hirdethet erkölcsi szükségszerűséget és jogi kockázatot.

Előfordulási területek közé tartoznak a politikai mozgalmak, társadalmi reformok, valamint szervezeti és intézményi környezetek, ahol a hatalom gyakorlásának módja viták tárgya. Történelmi példák közé sorolható a nemzetközi és hazai mozgalmak, mint Gandhi lengyel mozgásaihoz és a polgári jogok kampányaihoz kapcsolódó események, de a fogalom ma is élő és vitatott eszköz marad a társadalmi változások elérésére.