domesztikációja

Domesztikációja a hosszú távú kölcsönhatás eredménye, amelynek során vad fajok genetikai és viselkedési tulajdonságaik olyan irányban módosulnak, hogy jobban illeszkedjenek az emberi környezethez és felhasználási igényekhez. A folyamat a természetes szelekció és az emberi gondoskodás kölcsönhatásában zajlik, és mindkét fél hasznát szolgálja: stabil élelemforrásokat, gazdasági hasznot és a fajok kontrollált szaporodását.

Historikusan több földrajzi központban kezdődött. A Közel-Keleten körülbelül 10–12 ezer évvel ezelőtt megjelentek a búza és az árpa korai változatai, továbbá a juh és a kecske háziasítása. Kínában rizs és más gabonák, Dél-Amerikában kukorica, bab és tök, az Andokban pedig burgonya kerültek a földekre. Ezek a folyamatok gyakran párhuzamosan, de földrajzilag is elkülönülten zajlottak.

A domesztikált fajokra jellemző, hogy morfológiai és genetikai változások sorozatát mutatják. Növényeknél gyakori a termésbiztonság növelése, a magok megőrzésének megkönnyítése és a betakaríthatóság javítása; állatoknál pedig a szelídebb viselkedés, a nagyobb termelékenység, és a szaporodási ciklusok módosítása, amely jobban alkalmazkodik az emberi környezethez.

A domesztikáció alapvetően az emberi civilizáció fejlődésének motorja volt: stabil élelemforrásokat teremtett, településeket és összetett társadalmakat tette lehetővé. Ma is folyik a növények és állatok nemesítése, hogy alkalmazkodjanak a változó környezeti feltételekhez és gazdasági igényekhez.