diszkriminációban

Diszkrimináció alatt olyan viselkedés vagy intézkedés értjük, amely valamilyen védett jellemző alapján különbséget tesz, és ezzel hátrányos helyzetbe hoz vagy kizár.

Diszkrimináció megnyilvánulhat közvetlenül vagy közvetetten. Közvetlen diszkrimináció akkor áll fenn, ha valakit nyíltan vagy egyértelműen ér érintés alapján hátrány ér. Közvetett diszkrimináció akkor, ha egy látszólag semleges szabály vagy gyakorlat valójában aránytalanul hátrányt okoz egy védett csoportnak. Védett jellemzők közé tartozik a faj, etnikai származás, nemzetiség, nem, vallás vagy hit, életkor, fogyatékosság, szexuális orientáció vagy nemi identitás, családi állapot, nyelv és politikai nézet, illetve más személyes jellemzők.

Diszkrimináció gyakori területei közé tartozik a munkahely, az oktatás, a lakhatás, az egészségügyi ellátás és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés. Emellett jelentős probléma a mikrodiszkrimináció és a strukturális diszkrimináció, amelyek mélyen beágyazott mintákkal és intézményi gyakorlatokkal működnek.

Nemzetközi és európai szinten jogi keretek biztosítják az egyenlő bánásmódhoz való jogot. Ezek közé tartoznak az emberi jogi egyezmények és az esélyegyenlőséget célzó uniós irányelvek, amelyek alapján a tagállamok kötelesek elkerülni a diszkriminációt és jogorvoslatot biztosítani. A nemzeti jogrendszer is tiltja a diszkriminációt és lehetőséget ad a kártérítésre vagy a jogsértő gyakorlat megállítására.

Fogyasztói adatok és jogérvényesítési lehetőségek segítenek a probléma mérésében, és előmozdítják olyan intézkedések bevezetését, mint az esélyegyenlőséget támogató programok vagy a pozitív intézkedések. A diszkrimináció csökkentése hosszú távon a társadalmi kohéziót és a gazdasági hatékonyságot is erősíti.