chemisorpció

Kémiai adszorpció, gyakran chemisorpció néven is ismert, a felszínre történő adszorpció egyik formája. Ebben az esetben az adszorbeált molekula vagy atomok kémiai kötések révén kapcsolódnak a felülethez, így erősebb kötődés alakul ki, mint a fizikai adszorpciónál. Ennek kísérő tulajdonsága, hogy az adhézió entalpiája általában jelentősen nagyobb, és a deszorpció feltételei is erőteljesebbek lehetnek.

Mechanizmus szerint megkülönböztetünk disszociatív chemisorptiont, ahol a molekula a felületről szétesik és a részek beépülnek kötésként a felülethez, valamint nem disszociatív chemisorptiont, ahol a teljes molekula kötődik a felülethez kémiai kötéssel. Mindkét esethez tipikusan aktivációs energia szükséges a folyamat megindításához, és a reakciók hőmérséklet- és felületfüggők.

Jellemzői közé tartozik a felszínre kötődő állapotok hosszú távú stabilitása és gyakran a monorétegű lefedettség, valamint a felület elektronikus szerkezetének megváltozása. A chemisorption általában erősebb és gyakran reverzibilitását is befolyásolja a deszorpció angol, kémiai körülmények és a felületi állapotok.

Példák közé tartozik a hidrogén dissztíción alapuló chemisorptionja fémfelületeken (például Ni, Pt), a CO vagy NO kötéssel történő adszorpciója platina- vagy palládiumfelületeken, valamint a felületi oxidáció vagy nitrozás bizonyos rendszerekben.

Fontos szerepe van a heterogén katalízisben, érzékelőkben és korrózióvédelmi jelenségekben. A chemisorption vizsgálatára gyakran alkalmazott módszerek közé tartozik a hőmérséklet-programozott deszorpció (TPD), XPS, UPS, STM és LEED.