bioszociális

A bioszociális megközelítés (gyakran bioszociális modellnek is nevezik) olyan elméleti keret, amely a betegségek és az egészség megértésében a biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők kölcsönhatására helyezi a hangsúlyt. Célja, hogy a gondozást személyközpontúvá tegye, figyelembe véve az egyén fizikális állapotát, mentális folyamatait és társadalmi környezetét, ezáltal javítva a prevenciót, a diagnosztikát és a terápia hatékonyságát.

A modell három komponense a biológiai tényezők (genetika, kórélettan, fiziológiai állapotok), a pszichológiai tényezők (érzelmi állapot, kogníció, viselkedés) és a társadalmi tényezők (családi-közösségi környezet, kultúra, szociális-gazdasági helyzet, egészségügyi hozzáférés). A kulcs a kölcsönhatások vizsgálata: például egy krónikus fájdalom alatt a testi érzetek mellett a hangulat, a megküzdési stratégiák és a támogatási hálózat is meghatározó.

Historikusan a bioszociális modell George L. Engel amerikai orvos 1977-ben fogalmazta meg, mint a hagyományos biomedikális megközelítés kiterjesztését. Azóta a modell széles körben elterjedt a klinikában, az ápolásban, a pszichológiában és a rehabilitációban, és alapot ad a multidiszciplináris csapatmunkának. Gyakorlati alkalmazások közé tartozik a fájdalomkezelés, a krónikus betegség menedzsment, a mentális egészség értékelése és a betegségek társadalmi determinantjainak kezelése.

Kritikák közé tartozik, hogy az összetevők mérhetősége és operacionalizálása nehézkes lehet, és hogy a gyakorlatba történő integrálás idő- és erőforrás-igényes lehet. Emellett a modell néha túl tág, és a pedagógiai vagy szervezeti implementáció során szükség van világos definíciókra és jó koordinációra a különböző szakmák között.