alloimmunizáció

Alloimmunizáció az immunválasz, amely akkor alakul ki, amikor egy személy olyan idegen antigénekkel találkozik, amelyek a saját szervezetén kívüli, genetikailag különböző egyén sejmeiben is jelen lehetnek. Ennek eredményeként alloantitestek képződhetnek a vérsejtek, a tápanyagokat szállító sejtek vagy a donor szövetek antigénjei ellen. A leggyakoribb klinikai összefüggések a vérátömlesztés, a terhesség és a szervátültetések köré kötődnek.

Gyakori mechanizmusai közé tartozik a vörösvértestek (vércsejtek) és a leuko- vagy thrombocyták antigénjeinek a felismerése, illetve a donor szövetek HLA- és egyéb antigénjei elleni antitestek képződése. Jelentős alloantigének például az Rh (D, C, E), Kell, Duffy és Kidd rendszerek, valamint a HLA antigének lehetnek. Az alloimmunizáció következményei attól függnek, hogy mely antitestek és mely sejtek kerülnek érintésbe, és lehet hemolitikus reakció, alloimmunizáció miatt nehezebb keresni kompatibilis vért, illetve plazma- vagy tápanyagátalakításban szereplő antitestek miatt plateletrefrakteritás.

Klinikai helyzetek: terhességben a magzati vörösvértest antigének elleni antitestek okozhatnak hemolízist és a magzati vagy újszülött HDFN-t. Vérátömlesztésnél alloantitestek jelenléte megnehezítheti a kompatibilis egységek kiválasztását és fokozhatja a transzfúziós reakciók kockázatát. Transzplantációkban a donor antigének elleni anti-HLA antitestek hozzájárulhatnak az akut vagy krónikus kilökődéshez.

Diagnosis és kezelés: antitest-szűrés és azonosítás, kiterjesztett antigén-típusadás és keresztkombináció. Kezelés és megelőzés: antigan-mentes vagy antígenincsúrlásos vérkészítmények használata, RhIG profilaxis terhességben, monitorozás és szükség esetén intrauterin vagy újszülött környéki beavatkozások, átültetéseknél immunszuppresszió vagy deszenzitizáció.