Kicsapódás

Kicsapódás vagy kiválás a kémiai folyamatok közé tartozó jelenség, amely során egy oldatban oldott anyagokból szilárd fázis válik ki. A kiváltó ok az, hogy az oldat oldható részeinek koncentrációja meghaladja az adott körülmények között a feloldhatóságot vagy az oldatban lévő egységek reakciója insoluble terméket eredményez. Így a kiválási termék kiválik az oldatból, és általában részecsé válik, amely sűrűsödve vagy ülepedve eltávolítható az oldatból.

A kicsapódás mechanizmusa két fő fázisból áll: a magkeletkezés (nukleáció) és a növekedés. Egy oldatban a kezdeti magok létrejötte ritkán történik meg, ezért gyakran szükség van kedvező feltételekre vagy szennyeződésre a magok beindításához. Ezt követi a kristályos vagy amorf szilárd fázis növekedése, amely fokozatosan kicsapódik az oldatból. A kicsapódás lehet kémiai, amikor a két oldott komponens reakciója meghatározza a kilépő szilárd anyagot (például insoluble sók képződése), vagy fizikai-kémiai, amikor az oldhatóság csökkenése vagy a hőmérséklet, pH, ionerősség megváltozása játszik szerepet.

Fontos tényezők közé tartozik a hőmérséklet, a pH, az oldott ionok koncentrációja, a közömbös és közvetítő ionok jelenléte, valamint a keveredés és a magkezdet esélye. A kicsapódást széles körben alkalmazzák a laboratóriumban és a környezetvédelmi technikákban: analitikai gravimetria, vízkezelés és fémtartalmú anyagok kiválasztása során különböző oldatokból kiválasztott vagy előállított csapadékok képződnek.

A kicsapódás és a fénykibocsátás vagy kolloidképződés közötti különbség gyakran a részecskék méretében és oldatban maradásukban keresendő: a kicsapódott anyag formában válik ki és eltávolítható, míg a kolloid részecskék tömeges felhalmozódásával járó koaguláció más fizikai módszereket igényel.