Hullámhossztartományok

Hullámhossztartományok, azaz a hullámhosszok meghatározott intervallumai, a fizikai mérési és elektromos hullámhosszvasulírásban meghatározott hosszúságcsúsztatási sávokat jelölik. Ezek a sávok az elektromágneses spektrum különböző részeihez kapcsolódnak, és a mérlegelt hőmérséklet, stilts, vagy a célzások specifikus hatása alapján érvényesek. A hullámhossz egyes értékeit általában nanométer (nm), mikrométer (µm) vagy jellegző igaz.

A hullámhosszintervallumok leggyakrabban súlyos elektromágneses spektrumra osztódnak: rádióhullámok (100 MHz–3 GHz, 10 m – 100 mm), mikrohullámok (3 GHz–300 GHz, 10 mm–1 mm), infravörös (300 GHz–400 THz, 1 mm–700 nm), látható fény (400 THz–789 THz, 700 nm–400 nm), ultrafekete (10 PHz–30 PHz, 400 nm–10 nm), röntgensugárzás (30 PHz–30 EHz, 10 nm–0,1 nm), gamma sugárzás (30 EHz >, <0,1 nm). Ezen soron belül helyezkednek el speciális szegmensek, mint a középi infravörös, a színes neonfény vagy a maszkált rádióchefekvancia a telekommunikációban.

Az elválasztás során a hullámhosszakat gyakran átalakítják frekvenciára (c = λ·f), ami lehetővé teszi a spektrális sávok mérőműszerekben szervezett célzást. A hullámhossztartományok meghatározása határozza meg a műszaki eszközök hőmérsékletét, a kompenzálási paramétereket és a kábeles infrastruktúra tervezését. E jellegű meghatározások nélkülözhetők a csillagászatban, a kommunikációban, a járványtanban és az ipari fénytech klasszfiérben, mert a hullámhossz specifikációt szabályozza a közvetlen felhasználás hatékonysága, az absorciónak, és a spektrális interferenciaszabályozáshoz.