Barlangok

Barlangok a föld mélyén található természetes üregek, amelyek nyílásával a felszínhez kapcsolódnak. A barlangképződés leggyakoribb formája a karsztosodás: a felszín alatti víz oldja a könnyen oldódó kőzetet, és idővel járatrendszer, üregek és terek jönnek létre. Más típusok közé tartoznak a vulkáni csövek, tengeri barlangok és jégbarlangok. A legtöbb barlangban cseppkő-képződmények alakulnak ki: sztalaktitek és sztalagmitok, s egyes formációk oldalirányú falakat, oszlopokat alkotnak.

Magyarországon a karsztos területek különösen gazdagok barlangokban. Az Aggteleki-karszt Baradla–Domica barlangrendszere a régió egyik legismertebb példája, amelyet UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánított. A Budai-hegységben található Pál-völgyi-barlang hosszú járatrendszerrel és gazdag képződményekkel rendelkezik. Európában is elterjedtek a karsztos képződmények, de a barlangok gyakran hozzáférésükben és kutatásukban szigorúan szabályozottak.

A barlangok fontos természetvédelmi és tudományos értékek: a barlangi ökoszisztémák, különösen a troglobionta fajok és a mikrobiális közösségek különleges életteret jelentenek. A belső üregek vizsgálata segít megérteni a vízgyűjtő-hálózatokat, a történelmi éghajlatot és a földtani folyamatokat. Sok barlang látogatható úgynevezett bemutató- vagy turistabarlangént, ahol vezetett túrák segítségével lehet megismerni a képződményeket.

Védelmük és használatuk kiegyensúlyozása érdekében a barlangokat védett területeken kezelik, gyakran engedélyhez kötött a látogatás és a kutatás. A barlangi infrastruktúra és a biztonsági szabályok biztosítják a látogatók biztonságát, miközben a természetvédelmi értékek megőrzése is elsődleges szempont.