villámhárító

A villámhárító, vagy villámvédelmi rendszer, olyan szerelvények összessége, amely a villám csapásának energiáját egy előre meghatározott útvonalon a föld felé vezeti, ezáltal mérsékli a közvetlen károk és a környezeti hatások kockázatát. Célja, hogy a villám a lehető legbiztonságosabb módon érkezzen a földre, minimális keletkezzen áramszabadulás és csökkentse a kialakult tűz vagy struktúrális sérülés esélyét.

Fő alkatrészei közé tartoznak a felső villámhárító elemek (csúcsok vagy villámvédelmi koronák), a levezető vezetők és a földelési elektródák. A rendszer gyakran kiegészül másodlagos védelmi elemekkel és földelés-csomagokkal, illetve szükség esetén túlfeszültség-védelemmel.

Működése röviden: a villám a legmagasabban lévő pontot keresi meg, ahol a villámhárító elemek elfogják a kisés nagyáramú kisülést, majd a levezető vezetők a föld felé vezetik azt. A földelés alacsony ellenállású útvonalat biztosít, amely révén a földre kerülő energia csökkenti a szerkezetre ható feszültség- és hőhatásokat, és megelőzi a villámcsatorna oldalirányú becsapódásait a kapcsolódó elemekbe.

Tervezés és szabványok: a rendszer megtervezése kockázatelemzésen alapul, figyelembe véve az épület típusa, magassága, földelésének ellenállása és a környezet jellemzői. Európában általánosan alkalmazott a EN 62305 szabványcsalád. Megfelelő anyag- és korrózióvédettséget, érintésvédelmet és karbantartást igényel.

Telepítés és karbantartás: a csúcsokat a tetőszélességen és a szerkezet geometriáján belül, biztonságos távolságban helyezik el; a levezető vezetők vezető útja szabad legyen, és legyenek összekötve a földelési hálózattal. Rendszeres ellenőrzés szükséges az elektromos összeköttetések érintésvédelmére, a korrózió és a földelési ellenállás mérésére, különösen viharok után.

Korlátok: a villámhárító nem előzi meg a villámcsapást. Célja, hogy a lehető legbiztonságosabb utat adjon a föld felé, és csökkentse a károkat; a hatékony védelem érdekében szakszerű telepítésre és rendszeres karbantartásra van szükség.