utilitarizmus

Utilitarizmus egy normatív etikai irányzat, amely szerint a helyes cselekvés a lehető legnagyobb összhasznot vagy jólétet eredményezi a legszélesebb körben érintettek számára. A hasznosság fogalmát általában a boldogság, a szenvedés minimalizálása vagy a preferenciák kielégítésének összességeként értelmezik. A döntések morális értékelése gyakran a következményekből indul ki, nem pedig a szándékokból vagy kötelességekből.

A történeti alapok közé tartozik Jeremy Bentham, aki a hasznosságot a boldogság mennyiségének és a szenvedés elkerülésének figyelembevételével mérte, például hedonikus kalkulus segítségével. John Stuart Mill a módszert tovább finomította, kiemelve a magasabb és alacsonyabb örömök közötti különbséget és a szabályok szerepét a hosszú távú jólét érdekében. A utilitarizmus több válfaját különböztetik meg, például az aktív utilitarizmust, amely egyedi döntések következményeit vizsgálja, és a szabály utilitarizmust, amely olyan általános szabályokat támogat, amelyek hosszú távon a legnagyobb hasznot hozzák.

A modern irányzatok közé tartozik a preferencia utilitarizmus, amely a résztvevők valós vagy adott esetben referencia preferenciáinak kielégítését helyezi előtérbe, és a szabály utilitarizmus, amely a döntéseket egy következetes szabályrendszerhez köti. Kritikusai szerint a hasznosság mérése nehéz, kihívást jelent az igazságosság és jogok védelme, és gyakran túlzottan megterhelő lehet az egyének felé, különösen kisebbségek vonatkozásában.

Utilitarizmus befolyásolta a közpolitikát, az egészségügyet és a környezetvédelmet, valamint a döntéstámogató etikai vitákat a mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés terén.