szupernóvarobbanáshoz

A szupernóvarobbanás egy csillag életciklusának végső, rendkívül intenzív szakaszát jelenti, amely során a csillag hatalmas mennyiségű energiát bocsát ki. Ez a jelenség teszi a szupernóvákat az egyik legfényesebb ismert kozmikus eseménnyé, néha még a galaxisokat is túlszárnyalva fényességükben. Két fő mechanizmus vezethet szupernóva-robbanáshoz: az egyik a tömeges csillagok gravitációs összeomlása, a másik pedig a fehér törpe csillagok anyagfelhalmozódása.

Az első típusú szupernóvák, az úgynevezett II. típusú szupernóvák, akkor következnek be, amikor egy nagy tömegű csillag magja kifogy az atommag-reakciókhoz szükséges üzemanyagból. A mag nem tudja tovább fenntartani a külső rétegek gravitációs összeroppanását, összeomlik, majd hatalmas erejű robbanásban löki ki a csillag külső rétegeit. A magból általában neutroncsillag vagy fekete lyuk marad vissza.

A második típusú szupernóvák, mint az Ia típusú szupernóvák, akkor történnek, amikor egy fehér törpe csillag, amely egy kisebb tömegű csillag maradványa, egy közeli csillagtól anyagot gyűjt be. Ha a fehér törpe tömege meghaladja a Chandrasekhar-határt, ami körülbelül 1,4 naptömeg, a benne zajló szén-oxigén fúzió ellenőrizhetetlenül felgyorsul, ami teljes megsemmisüléshez és robbanáshoz vezet. Az ilyen szupernóvák standard fényforrásként szolgálnak a kozmológiában, mivel viszonylag egyforma csúcsfényességgel robbannak.

A szupernóva-robbanások óriási hatással vannak a galaxisok fejlődésére. Szórják szét a csillagok által nehéz elemeket, mint például a vas, arany és uránium, amelyek létfontosságúak az új csillagok, bolygók és élet kialakulásához a világegyetemben. Emellett lökéshullámokat keltenek, amelyek befolyásolják a csillagközi anyag szerkezetét és a csillagkeletkezést.