szilikát

A szilikátok a földkéreg leggyakoribb és legfontosabb ásványléte, olyan szervetlen vegyületek, amelyek központi egységét a szilícium-dioxid (SiO4) tetraéder alkotja. Ebben a tetraéderben Si4+ ion van négyszeres koordinációban az oxigénionokkal, és a tetraéderek az Oxigén-típusú hidroxidokat megosztva kapcsolódnak egymáshoz, így különböző polimerizációs formák jöhetnek létre. A szilikátokat a földkéreg mintegy 90%-át alkotó társulásokként találjuk meg, és alapvető szerepük van a kőzetek képződésében, természeti és ipari anyagokban egyaránt.

Az összekapcsolódási mód szerint a szilikátokat csoportosítják: izolált vagy nesoszilikátokban a SiO4 tetraéderek nem osztják meg az oxigént; például az olivin és a garnetcsoport. Kettőnél több tetraéder közös oxigénnel kapcsolódik, ami soroszilikátokba, cikloszilikátokba és inoszilikátokba sorolható; például epidot-csoport (soroszilikátok), a berill (cikloszilikát), illetve pyroxének (egyszeres lánc) és amphibolok (kettős lánc) (inoszilikátok). Rétegzett szerkezetű szilikátok közé tartoznak a phylloszilikátok, például a mika- és a sárgagyökér-ásványok. A keretszilikátok vagy tectoszilikátok 3D hálózatot alkotnak, ezek legismertebb példái a kvarc és a földpátok.

Előfordulásuk széles körű: a legtöbb kőzetben megtalálhatók, és jelentős ipari forrásai a kvarc, üveg- és kerámiagyártás, cementgyártás és más ásványi anyag-ágak számára.

Jellemzői közé tartozik a magas hőállóság, kémiai stabilitás és változatos hardesség, amely a különböző szerkezeteknek és ásványtörzseknek köszönhető.