koordinációban

Koordinációban a nyelvtudományban olyan szerkezeti viszonyt értünk, amelyben két vagy több elemet egyenrangúként kapcsolunk össze. Az összetevők lehetnek szavak, szókapcsolatok vagy mondatok, és kötőszóval vagy írásjellel köthetők egymáshoz. A leggyakoribb koordináló kötőszók a és, vagy, de, illetve, hanem, valamint. A koordinációban részt vevő elemeknek gyakran ugyanaz a grammatikai szerepe és formája, így párhuzamos (paralel) szerkezetet alkotnak.

A koordináció típusai közé sorolhatók a szókapcsolatok koordinációja (például könyv és toll, gyorsan és hatékonyan), illetve a mondatrészek vagy mondatok koordinációja (például Péter olvas, Anna ír; A diákok leültek és figyeltek). Gyakori jelenség a teljes koordináció, amikor minden elemet ugyanolyan nyelvtani kategóriaként ugyanaz a forma köt össze. Ritkábban előfordul részleges koordináció, amikor egy elem hiányzik vagy elhagyható, például "s néha fut és pezsgő."

A koordináció és az alárendelés közötti különbség fontos szemléleti pont. Koordináció esetén az összetevők egyenértékűek, és nincs közvetlen alárendelési viszony közöttük, míg alárendelésben a tagok egymáshoz viszonyított hierarchiában állnak. A koordinációban gyakori a paralelizmus: az összetevők ugyanolyan szófaji kategóriába tartoznak, és a kötőszók hangsúlya vagy jelzői viszonylag egységesek maradnak.

Az „koordinációban” kifejezés a nyelvi leírásban gyakran a koordináció állapotának jelölésére szolgál. Ez lehet például leíró megjegyzés egy mondatszerkezetről vagy korpusz-elemzés része, amely vizsgálja, hogyan működik az egyenrangú kapcsolódás a nyelvben.