szekularizációra

A szekularizáció a vallási befolyás visszaszorulása a közéletben, az állam és a vallási intézmények szétválasztódása, illetve a vallási befolyás a jogirányításban és közintézményekben való korlátozódása. A folyamat magában foglalja a vallási intézmények szerepének visszaszorulását a politikában és az oktatásban, valamint a vallás magánéleti és személyes identitások középpontba kerülését a közérdekben. A szekularizáció nem feltétlenül jelenti a vallás pótlását, inkább az országos és társadalmi normák közéleti és vallási vetületének átalakulását.

Historikus értelemben a modern állam és a jogállamiság kialakulásával, a felvilágosodás és a tudományos forradalmak hatásával nőtt a vallási intézmények befolyásának korlátozása. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a 19-20. században erőteljesen kibontakozott a szekularizáció, míg más régiókban a vallási szervezetek továbbra is jelentős közösségi szerepet töltöttek be. A 20. században a kommunista és más autoriter rendszerek gyakran szigorú állami kontrollal korlátozták a vallás gyakorlatát; a rendszerváltás után a kelet-közép-európai országokban újra megalapozódhatott a vallási élet, miközben a közszféra fokozta az elkülönülést a vallástól.

Viták és aktuális trendek szerint a szekularizáció nem egységes, és globálisan különböző ütemben zajlik. Néhány társadalom erőteljesen a vallási pluráliság felé halad, másokban a vallási identitás továbbra is központi szerepet játszik a politika és a közéletben. A teoretikusok szerint a szekularizációs folyamat mellett megfigyelhető a vallási rekonstrukció vagy poszt-szekularizáció jelensége is, amely többnyire a privát szféra megszilárdulását és a nyilvános vallási viták megváltozó formáit jelenti. A globális kontextusban a vallási gyakorlatok és a vallási hiedelmek aránya régiónként erősen eltér.