rétegkromatográfia

A rétegkromatográfia, vagy réteges kromatográfia, egy olyan kromatográfiai technika, amelyet a keverékek összetevőinek szétválasztására használnak. Ez a módszer a papírkromatográfia egyik formájának tekinthető, de itt a hordozóanyagot egy sík felületre, például üveg-, műanyag- vagy alumíniumlemezre viszik fel egyenletes rétegben. A leggyakrabban használt hordozóanyag a szilikagél vagy az alumínium-oxid, amelyek polárosak. A rétegkromatográfia lehet síkkromatográfia (TLC) vagy nagy teljesítményű rétegkromatográfia (HPTLC).

A szétválasztás azon az elven alapul, hogy a különböző komponensek eltérő mértékben lépnek kölcsönhatásba az álló fázissal (a bevonatolt lemez) és a mozgó fázissal (az elúens). A minta egy kis cseppjét a lemez alsó szélére helyezik, majd a lemezt egy elúenssel (oldószerrel vagy oldószerelegyet) töltött edénybe állítják. Az elúens kapilláris hatás révén felfelé halad a lemezen. Miközben az elúens áthalad a mintán, magával húzza a keverék komponenseit. A komponensek mozgási sebessége a poláris álló fázissal való kölcsönhatásuk erősségétől és a mozgó fázis polaritásától függ. A kevésbé polaris komponensek általában gyorsabban haladnak, míg a polarisabb komponensek lassabban.

Miután az elúens elérte a lemez felső részét, a lemezt kiviszik az edényből, és az elúenssel futó fázis frontját megjelölik. A különböző komponensek a lemezen különböző magasságokban helyezkednek el. Az Rf (retenciós faktor) értékkel jellemezhetők, amely a komponens által megtett távolság és az elúens frontja által megtett távolság aránya. A rétegkromatográfia gyors, egyszerű és viszonylag olcsó módszer, amelyet széles körben alkalmaznak a szerves és szervetlen kémiai analízisben, beleértve a gyógyszeriparban, élelmiszer-ellenőrzésben és környezeti minták vizsgálatában.