polimeroldhatóság

Polimeroldhatóság leírja, hogy egy adott oldószerben milyen mértékben oldható fel egy polimer. A kifejezés magában foglalja a makroszkopikus oldhatóságot, amely meghatározza az oldat állapotát (például végtelen oldat vagy részleges oldat), valamint az oldat viselkedését processing közben, például filmképzés vagy bevonat-készítés során. Az oldhatóság nagymértékben függ a kölcsönhatások energetikájától a polimer és az oldószer között, és hőmérséklet, molekulatömeg vagy szerkezeti tényezők hatására változhat.

Elméleti alapok közé tartozik a Flory–Huggins modell, amely a polimer–oldószer kölcsönhatások paraméterével, a χ-vel írja le az oldhatóság valószínűségét. Emellett a solubilitási paraméterek, például Hildebrand- és Hansen-paraméterek is használtak: közelítőleg megmutatják, mennyire illeszkednek a polimer és az oldószer kölcsönhatásai. Ha a polimer és az oldószer szolubilitási paraméterei közel vannak, általában jó oldhatóságról beszélhetünk; távolabbi értékek óvatosabb vagy gyenge oldhatóságot jeleznek. Theta-oldószerről beszélhetünk olyan feltételek mellett, ahol a kölcsönhatások kiegyenlítik egymást, és az oldat viselkedése ideálissá válik.

Faktorok közé tartozik a polimer molekulatömege és szerkezete (például isotakticitás, kristályosság, keresztkötés), az oldószer polaritása és kémiai természetessége, valamint a hőmérséklet. A polimeroldhatóság gyakran élesen változik a hőmérséklettel, és különböző feladatokhoz különböző oldószer- és hőmérsékleti környezetre van szükség.

Méréseket és alkalmazásokat tekintve a gyakorlati értékelés gyakran magában foglalja a tömegkoncentrációs oldhatóság meghatározását, oldószer kiválasztását feldolgozási célokra, valamint turbidimetriával vagy vizsgált paraméterekkel történő becslést. A polimeroldhatóság alapvetően befolyásolja a feldolgozási folyamatokat, a film és bevonat minőségét, valamint a gyógyszer-kiszabadítás és más alkalmazások hatékonyságát.