opsonizálnak

Opsonizáció (opsonizálás) az a folyamat, amely során patogének vagy idegen részecskék olyan molekulákkal válnak bevonttá, amelyeket a fagociták felismernek és bekebelezésüket hatékonyabbá teszik. Ezen bevonódott molekulákat opsoninoknak hívjuk. Az opzoninok közé tartoznak az antitestek (főként IgG, de IgM és IgA is), valamint a komplementrendszer C3b és kapcsolódó fragmentumai. Bizonyos esetekben olyan fehérjeszerű elemek is működhetnek opszoninként, például a mannóz-kötő lectin (MBL).

A felismerés és a bekebelezés alapja az, hogy a fagociták felszínén található receptorok megkötik az opsoninokat. IgG-kötődések esetén Fc receptorok (például FcγR I–III) közvetítik a kötődést, míg a C3b esetén CR1 (CD35) és CR3 (CD11b/CD18) receptorok játszanak szerepet. A kötődés hatására a patogén bekebeleződik, s a fagoszóma és a lizoszóma fúziója után megsemmisül vagy elpusztul.

Jelentőség és klinikai összefüggés: Az opszonizáció létfontosságú a védekező válaszban, különösen kapszula által védett baktériumok ellen. Hiányzó vagy gyengült opszonizáció fokozott fertőzési kockázattal jár (például bizonyos komplementhiányok, Fc receptor zavarok vagy antitesthiány). A vakcinák gyakran olyan antitestválaszt vagy opszonizáló aktivitást váltanak ki, amely javítja a fertőzések leküzdését. Bizonyos patogének pedig elnyomják az opszonizációt antiopsonikus mechanizmusokkal vagy antiopsonikus fehérjékkel.