navigációk

Navigációk alatt olyan folyamatok és rendszerek összességét értjük, amelyek meghatározzák egy helyzetet és irányt adnak a helyváltoztatáshoz. A navigáció lehet fizikai jellegű, amikor járművek vagy hajók útját szolgálják, illetve digitális, amikor térképek, útvonalak és helymeghatározás szoftvereken belül történik.

Történeti áttekintés szerint a navigáció kezdetei a régi tengerekre jellemzőek: a celstnavigáció a csillagokból és a Napból kiinduló helyzetmeghatározást jelentette, amelyet kronométer és teodóziai eszközök segítettek. A középkorban megterjedt a mágneses iránytű használata, majd a szárazföldi és tengeri útvonalak pilómetrozása, illetve a haladási számítások (dead reckoning). A huszadik században megjelent a rádióalapú navigáció és a radar, végül a műholdas navigáció robbanásszerű fejlődése, amely napjainkban az alapvető technológia.

Térbeli kategóriák szerint a navigációk fajtái közé tartozik a tengeri és repülési navigáció, a földrajzi és városi közlekedés navigációja, valamint a digitális navigáció, amely online térképeket és útvonaltervezést foglal magába. Tengeri navigációban gyakori a piloting és a navigációs segédeszközök, a rádióalapú rendszerek (NDB, VOR/DME) és a radar, míg légi navigációban a repülőterekre irányuló navigációs segédletek (VOR, ILS, DME) és a műholdas rendszerek használata jellemző.

A modern navigáció középpontjában a globális műholdas navigációs rendszerek (GNSS—GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou) állnak, amelyeket primer és kiegészítő rendszerek (augmented, inertial) egészítenek ki a pontosság és megbízhatóság érdekében. A digitális térképek és útvonaltervező algoritmusok lehetővé teszik az személyes és közösségi közlekedés, valamint az automatizált rendszerek számára a valós idejű és prediktív navigációt. Kihívások közé tartozik a jelzavar és a spoofilás elleni védelem, az adatvédelmi kérdések, valamint az autonóm rendszerek igénye a redundanciára és a biztonságra.