legelterületek

Legelterjedtebb értelemben a "legelterületek" olyan mezőgazdasági földterületek, amelyek elsősorban legeltetésre, vagyis állatok, például szarvasmarhák, juhok, kecskék vagy lovak táplálására hasznosítanak. Ezek a területek általában füves növényzettel borítottak, de tartalmazhatnak egyéb, legelhető lágyszárú növényeket, cserjéket és néha fákat is. A legeltetés egy ősi és széles körben elterjedt állattenyésztési módszer, amely hozzájárulhat a táj fenntartásához és a biodiverzitás megőrzéséhez.

A legelterületek minősége és termőképessége nagymértékben függ a talajviszonyoktól, az éghajlattól, a csapadék mennyiségétől és a legeltetés intenzitásától. A túllegeltetés negatív hatással lehet a növényzetre, a talajra és a vízkészletekre, míg a megfelelő legeltetési gyakorlatok elősegíthetik a talaj egészségét és a füves területek megújulását. A legelterületek ökológiai szerepe is jelentős, mivel otthont adnak különféle növény- és állatfajoknak, és fontos szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében is.

Tágabb értelemben a "legelterületek" kifejezés vonatkozhat olyan területekre is, amelyek nem kifejezetten állattenyésztési célt szolgálnak, de hasonló módon természetes vagy félig természetes növényzettel borítottak, és kevésbé intenzíven hasznosítottak. Ide tartozhatnak például a füves puszták, rétek, vagy bizonyos típusú természetvédelmi területek is, ahol a növényzet főként a természeti folyamatok, mint például a legeltetés vagy a kaszálás révén marad fenn. Ezen területek fenntartása és kezelése elengedhetetlen a vidéki tájak sokszínűségének megőrzéséhez.