kötésmód

Kötésmód alatt a molekulák közötti kölcsönhatás konkrét mintázatát értjük: hogyan kapcsolódik egy ligandum vagy célpont egy receptorhoz, enzimhöz, fémközponthoz vagy más részecskéhez. A kötésmód megmutatja az érintett kötéspontokat, a kötés erejét és az orientációt is. A legfontosabb kategóriák közé tartozik a kovalens kötés, amely erős és gyakran irreverzibilis vagy hosszú élettartamú, valamint a nemkovalens kötések köre: ionos kötések, hidrogénkötések, van der Waals kötések, pi-kötések és hidrofób interakciók. Speciális jellegzetesség a koordinációs kötés, amelyben a ligandum egy fém középponthoz vagy más központhoz kapcsolódik.

A kötésmód meghatározó tényezői közé tartozik az illeszkedés mértéke a célpont szerkezetéhez, a közeg pH-ja, oldószere és hőmérséklete, valamint a kötődések geometriai elrendeződése. Emellett megkülönböztethetők a monodentát és polidentát kötésmódok, illetve a chelációs kötődés, ha több kötőpontot használ a ligandum. A kötésmódot gyakran a kötődési geometriák és affinitások vizsgálatával írják le, és különböző tényezők együttese alakítja ki.

A kötésmódok vizsgálata kulcsfontosságú a gyógyszertervezésben, a katalízisben és az anyagtudományban, mivel meghatározza az affinitást, a specifitást és a funkcionalitást. A meghatározására szolgáló módszerek közé tartozik az X‑rays kristálytan, az NMR-spektroszkópia, a kriogén elektronmikroszkópia, valamint a szintetikus és számítógépes technikák, például ITC, SPR és kötődési dokkolás.