játékelméletben

A játékelmélet a döntési helyzetek matematikai modellezésével foglalkozó tudományág, amely a racionalis szereplők közötti interakciókat elemzi, ahol a nyereség vagy veszteség kimenetele a többiek döntéseitől függ. A vizsgálat célja, hogy megértsük, milyen stratégiákat érdemes választani adott körülmények között, és milyen eredmények (egyensúlyok, hatékonyság) érhetők el.

A játékelmezeti keretek két fő osztályba sorolhatók: kooperatív és nem kooperatív játékelmélet. A kooperatív megközelítés a megállapodásokból adódó közös nyereség maximalizálására összpontosít, míg a nem kooperatív keretekben a játékosok egyéni stratégiák mentén próbálnak nyerni, gyakran kölcsönös elvárások nélkül. A modellek gyakran normál-formában (statikus, egyidejű döntések) vagy kiterjesztett formában (szekvenciális döntéshozatal, történet) jelennek meg. Alapfogalmak közé tartozik a stratégia, a domináns stratégia, a vegyes stratégia és a Nash-egyensúly, amely olyan stratégiák halmaza, ahol egyik játékos sem indokoltatja a változtatást, ha mások stratégiái adottak. A Pareto-hatékonyság és a társas jóllét is fontos értelmezési keretek.

Historikusan a játékelméletet von Neumann és Morgenstern alapozta meg 1940-es években, később John Nash fejlesztette ki a Nash-egyensúly koncepcióját. Manapság evolúciós játékelméleti irányzatok és algoritmikus megközelítések is fontosak, és széleskörű alkalmazásokkal rendelkezik a közgazdaságtanban, politikatudományban, biológiában és számítástechnikában. Például a Fogolyszabadulási dilemma vagy a Kakasszituáció jól illusztrálja, hogyan viselkednek a döntéshozók stratégiai környezetben.