igeragozási

Igeragozási, avagy igeragozás, a magyar nyelv igéinek alakváltozását jelenti. A rendszer jellemzője, hogy a fő igetőhöz különböző toldalékok kapcsolódnak, amelyek a személyt, a számot, az időt és a módot fejezik ki. Ennek köszönhetően a mondatban a személy és a viszony a cselekvéshez egyaránt kifejeződik anélkül, hogy minden esetben külön szavakban jelölnék meg az alanyt.

A magyar igeragozás középpontjában a személyes ragozás áll, amely a beszélő, a mondatot megszólító és a harmadik személy alakját adja meg. Az igeidők között a jelen idő, a múlt idő és a jövő idő játszik kulcsfontosságú szerepet. A jövő idő gyakran a segédige fog vagy majd formával és az ige főnévi igenévvel képződik (például fog menni). A módok közé tartozik a kijelentő mód (ásványos mondatok tényközlő formák), a feltételes mód (például mennénk) és a felszólító mód (például menj!). A feltételes és a múltkori igeformák gyakran különböztetik meg a tárgy ilyen vagy olyan meghatározottságát, amelyet a magyar nyelv a definiált és nem definiált tárgy közötti különbséggel fejez ki.

A ragozás egyik fontos sajátossága a magánhangzó-harmónia érvényesülése: a ragok hangzása a szótő magánhangzóinak típusához illeszkedik. Számos ige szabályos, de jelentős számú rendhagyó ige is létezik (például lenni/van, menni, lenni). Az igék ragozása alapvetően a mondat jelentésének a végső összegzése, és a nyelvi viszonyok érzékeltetésében nélkülözhetetlen eszköz.