forrásviszonyt

A forrásviszonyt a történettudományban a források keletkezésének, terjedésének és közlésének viszonyait vizsgáló fogalom. Lényegi eleme, hogy a források között felmerülő kapcsolatok, eredet, átvétel és kontextus alapján értelmezik a bizonyíték értékét és megbízhatóságát. A fogalom nem egy konkrét műfajt jelöl, hanem a források közti viszonyok összességét, amely befolyásolja a történeti értelmezést.

Fő elemei közé tartozik az eredet és a körülmények vizsgálata (ki írta, mikor, milyen céllal), a közlés és a közvetítés módja (eredeti kézirat, másolat, fordítás, átdolgozás) és a források közötti kapcsolatok felrajzolása (ugyanaz a téma több forrásban észlelhető-e, hol torzulhatnak az adatok). A forrásviszonyt gyakran osztályozzák primér és szekunder forrásokra, illetve megkülönböztetik a közvetlen vagy közvetett tanúskodást.

Módszertanilag a belső kritika a forrás tartalmi hitelességét és belső összefüggéseit vizsgálja, míg a külső kritika a hitelesítést, a szerzőt, keletkezési körülményeket és a kiadás történetét elemzi. A jó forrásviszony-elemzés segít megérteni, hogy egy forrás mennyire tükrözi a valóságot, és milyen torzításokat hordozhat.

A forrásviszony megértése hozzájárul a különböző források megbízható összevetéséhez és a történeti következtetések megalapozottabb megfogalmazásához. Példáként egy levél és egy beszámoló közti viszony feltárása megmutathatja, melyik volt elsődleges forrás és hogyan befolyásolták egymást a közlési módok.