függséginjektálást

Függőséginjektálás, vagy dependency injection, a szoftverfejlesztésben olyan tervezési minta, amelynek lényege, hogy a komponensek nem maguk hozzák létre vagy keresik meg a működésükhöz szükséges objektumokat, hanem azokat egy külső entitás, általában DI-konténer biztosítja számukra. Így a függőségek kívülről kerülnek beállításra és átadásra, a komponensek könnyebben cserélhetők, jobban tesztelhetők és kevésbé kötődnek az implementációhoz.

Az injektálásnak több formája létezik: konstruktorinjektálás (a függőségek a konstruktor paraméterei), setter-injektálás (nyilvános setterekkel történik az átadás), és interfész-alapú injektálás (egy adott interfészen keresztül adja át a szolgáltatásokat). A legtöbb keretrendszer támogatja ezeket; a konstruktorinjektálás gyakran preferált a tiszta architektúra és a könnyebb tesztelhetőség miatt. Gyakori figyelmeztetés a service locator használata, amely rejtett függőségekhez vezethet.

Előnyök: laza kapcsolódás, könnyebb tesztelés és konfigurálhatóság. Hátrányok: növekvő összetettség, potenciálisan teljesítmény-költség és a függőségek rejtett megjelenése. Jó gyakorlatok közé tartozik a függőségek explicit megadása a konstruktorban, körkörös függőségek elkerülése és határvonalak tiszta tartása.

Gyakorlati tanácsok: használj egyértelmű életciklust (singleton, scoped, transient), és kerüld a túlzott injektálást. Lásd még: IoC, DI keretrendszerek, például Spring vagy .NET Core.