elasztomer

Elasztomernek nevezzük az olyan polimereket, amelyek nagyfokú rugalmasságot mutatnak és terhelés nélkül visszanyerik eredeti alakjukat. A rugalmasságot egy háromdimenziós keresztkötött hálózat biztosítja, amely a polimerláncokat összekapcsolja. Ennek köszönhető a jelentős deformálhatóság és a gyors visszarugás, amely lehetővé teszi az ismétlődő terhelések során a formamegőrzést. A legtöbb elasztomer a szobahőmérsékleten rubberszerű állapotban van, és jellemző rá a visszahúzó erejű, viscoelasztikus viselkedés.

A legfontosabb példák közé tartozik a természetes kaucsuk (cis-1,4-poliszoprén) és szintetikus elasztomerek, például poliszoprének, polibutadiének, styrene-butadiene rubber (SBR), nitril-kaucsuk (NBR), neopren (CR) és szilikon kauksuk (SiR). Emellett léteznek thermoplastic elastomers (TPE-k), például SBS, SEBS és a thermoplastic polyurethane (TPU), amelyek megmunkálhatók olvadással és újraformálhatók.

A hálózat felépítése általában vulkanizációval történik, amely kén- vagy más kereszteződések létrehozását jelenti. A keresztkötések sűrűsége meghatározza az elasztomer végső rugalmasságát, hőállóságát és kopásállóságát. Tulajdonságaik közé tartozik a nagy rugalmasság, jó visszarugás, és változatos vegyi ellenállás; egyes típusok kiemelkedő olaj- vagy hőállósággal rendelkeznek.

Felhasználási területek szélesek: gumiabroncsok, tömítések és tömítőelemek, csövek, lengéscsillapítók, szalagok és orvosi eszközök. A vulkanizáció felfedezése és fejlesztése a 19. században Goodyear és Hancock nevéhez fűződik. A modern iparban az elasztomerek továbbra is a rugalmasság és az időállóság egyensúlyának kulcsanyagai.