diglossziás

A diglossziás jelenség a sociolingvistikában olyan nyelvi helyzetet ír le, amelyben egy közösség két nyelvi vagy nyelvváltozatot használ élesen elkülönült funkciókhoz. A magas (high) változat általában hivatalos, oktatási, médiában megjelenő és irodalmi szövegekben dominál, míg az alacsony (low) változat a hétköznapi beszédben, családi és baráti kommunikációban nyilvánul meg. A kettős funkciókat társadalmi presztízs és nyelvi normák határozzák meg; a magas változatot gyakran tanulják és formális alkalmazásokhoz használják, a mély változat pedig szélesebb körben ismert és érthető marad.

A diglossziát Ferguson 1959-ben fogalmazta meg részletesen. Jellemzője, hogy a két változat funkciói hosszú távon stabilan megosztják a nyelvhasználat területeit: a magas változat írott és beszélt formában is jelen van, de jellemzően korlátozottabb körben, a közönség presztízséhez kötötten használatos; a mély változat mindennapi, spontaneitást igénylő kommunikációra szolgál. A magas változat gyakran kodifikált és normatív, míg a mély változatot a gyermekek iskolán kívül sajátítják el.

Jellemző példák közé tartozik az arab nyelvi világ Standard Arabic (magas) és a helyi dialektusok (alacsony), Görögországban a Katharevousa (formális, irodalmi) és a Dimotiki (köznyelvi) közti hagyományos megkülönböztetés, Svájcban a Standard Német vs. Svájci Német közti funkció-elkülönítés, valamint Haiti példája, ahol a francia (magas) és a haitiai kreol (alacsony) egymáshoz viszonyított használata jellegzetes diglossziát alkot. A jelenséget gyakran értelmezik úgy, hogy nyelvi politika és identitás kölcsönhatását mutatja meg a társadalomban.