Visszahúzódás

Visszahúzódás olyan viselkedés vagy állapot, amelyben egy személy fokozottan vagy tartósan visszavonul a társas érintkezésektől, kötelezettségektől és nyilvános tevékenységektől. A kifejezés leggyakrabban társas elzárkózásra vagy önkéntes csendes életmódra utal, de lehet többféle kontextusban értelmezni, például személyiségfejlődésben vagy klinikai megfigyelésben.

Jellemzői közé tartozik a csökkent társas aktivitás, az emberektől való tartós tartózkodás, érzelmi elzárkózás és a preferencia az egyedüllét felett. Megjelenési formái lehetnek fokozódó visszahúzódás a baráti és családi kapcsolatokban, kevesebb részvétel a közösségi eseményeken, valamint bizonytalan önbizalom vagy félelem a társas környezetektől. A visszahúzódás lehet adaptív jelenség bizonyos élethelyzetekben (például szükség a pihenésre vagy a személyes határok meghatározása), de hosszú távon maladaptív lehet, ha a kapcsolatok és a mindennapi működés súlyosan korlátozódik.

Oka sokféle lehet: élettani vagy neurológiai állapotok, pszichés problémák (például depresszió, szorongás, poszttraumás stressz), stressz, negatív önértékelés, korábbi negatív társas élmények vagy nehéz élethelyzetek. A jelenségDifferenciál diagnózisa számba veszi a depressziót, szociális szorongásos zavart, személyiségzavarokat és más pszichés állapotokat is, mert a visszahúzódás ezek részjelensége vagy következménye is lehet.

Kezelése általában egyéni és környezeti tényezők átgondolását igényli. Tartalmazhat pszichoterápiát (például kognitív viselkedésterápia, interperszonális terápia), a társas készségek fejlesztését, fokozatos társas részvétel létrehozását és az alapprobléma kezelését (például depresszió vagy trauma). Támogatási rendszerek és baráti, családi támogatás erősítésével is számolni kell. Módszerei és hosszú távú kilátásai attól függnek, hogy az okok kezelhetők-e és a személy milyen mértékben képes visszaváltani a kiegyensúlyozott társas részvételbe.