Szinesztézia

Szinesztézia egy neurológiai jelenség, amelyben egy inger – például betű, szám vagy hang – automatikus és más érzékelési modalitásban megjelenő észlelést vált ki. A leggyakoribb formák közé tartozik a gráféma-színia (betűk vagy számok színhez kapcsolódó észlelése) és az auditív-színia (zenei hangok színekhez kapcsolódása); előfordulhatnak íz- vagy illatélmények is.

Jellemzői közé tartozik az automatikusság és a tartósság: a társítások általában hosszú távon stabilak, a szinesztéta nem tudja kontrollálni őket, és egyedi mintázatot mutatnak minden egyénnél. A jelenség gyakran élesen elkülönül a hétköznapi asszociációktól és észlelési élményként jelentkezik.

Előfordulási gyakorisága gyakran 1–4 százalék körülire becsülik; nőknél gyakoribb lehet. A legismertebb típus a gráféma-színia; emellett ismert például auditív-színia, íz-szinesztézia és személyiségihez kapcsolódó (például szavakhoz kötődő élmények) formák is előfordulhatnak. Megjelenése lehet projektív (kívülről látható színek) vagy asszociatív (belső, mentális színek).

Neurobiológiai magyarázatok között a keresztaktivációs hipotézis vezető: a szenzoros területek közötti fokozott kapcsolatrendszer vagy a szelektív gátlás gyengülése miatt aktiválódhat a másik modalitás. Kísérleti vizsgálatok, például fMRI és EEG, összefüggéseket találtak a nyelvi/írásért felelős területek és a színfeldolgozó régiók között.

Historikusan a jelenséget a 19. század óta vizsgálják; a modern kutatásokban Freibnertől Galtonig és későbbi neurobiológiai munkákig terjed a dinamika. Hírességek között gyakran említik Kandinsky festőt, Björk zenészt, Duke Ellingtont és Tori Amost (ezek nyilvános beszámolókból származnak).

Összefoglalva, a szinesztézia nem kórkép, hanem a perceptuális működés része lehet. A kutatások célja a neurális alapok pontosítása és a jelenség kapcsolatainak tisztázása a kreativitással és a tanulással. Bizonyítékokkal alátámasztott előnyök korlátozottak; a leírás inkább a tapasztalat leírására irányul.