Recepciótörténettel

Recepciótörténettel a (irodalom- és kulturális) tanulmányok egyik módszertani megközelítését értjük, amely egy szöveg vagy mű fogadtatásának történeti vizsgálatát célozza. Nem csupán az akkori olvasatok vagy kritikák tartalmát összegzi, hanem annak társadalmi, politikai, nyelvi és intézményi környezetét is figyelembe veszi, amely alakította értelmezéseket, értékeléseket és a mű státuszát a canontérképen. A megközelítés hangsúlyozza, hogy a jelentés és a relevancia nem fix, hanem időben és közösségek szerint változó.

Módszertanát gyakran jellemzik a források sokféleségének kezelése: kortárs kritikai írások, későbbi enciklopédikus be- és kiadások, fordítások, adaptációk, pedagógiai felhasználások és publikált beszélgetések összegyűjtése. A recepciótörténet gyakran támaszkodik olyan elméletekre, mint Jauss horizon of expectations és Iser olvasó-központú megközelítése, miközben beépíti a történeti-kulturális kontextust és a médiatörténet elemeit is. Célja olyan hálózatokat feltárni, amelyek révén a szöveg értelmezései és értékítéletei egymástól elválnak vagy összekapcsolódnak.

Történeti áttekintésében a terület a 20. századi német recepcióelmélet eredményeire épül, és később kibővült irodalomtudományi, médiatudományi és transzkulturális vizsgálatokra. A magyar kontextusban a recepciótörténet a hazai és a világirodalom olvasási gyakorlatainak feltárására egyaránt használható, kiemelve a nemzeti és nyelvi különbségeket.

Jelentősége abban rejlik, hogy megvilágítja a kánonformálódás mechanizmusait, a művek értelmezésének változását és a közönség- vagy intézményi befolyások dinamizmusát. Kapcsolódó fogalmak: recepcióelmélet, kánonépítés, fordításelmélet, adaptációkutatás.