Oxigénkoncentráció

Oxigénkoncentráció az oxigén jelenlétének mennyisége egy adott közegben. Gyakran fejezik ki térfogatszázalékban (vol%), moláris frakcióként vagy résznyomásként; vízben pedig a megoldott oxigén koncentrációját milligramm per literben (mg/L) mérik. Az oxigénkoncentráció fontos tényező több területen: élettani oxigénellátás, környezeti monitorozás és ipari folyamatok.

A levegőben az oxigén koncentrációja kb. 21% vol., és ez a résznyomás szintén kb. 21 kPa a tengerszinten alacsony vagy magasabb nyomáson; a magasság és a hőmérséklet ezt módosítja. Az oxigénellátás szempontjából ezért a pO2 és a pitchek számítanak fontosnak.

A megoldott oxigén koncentrációját a vízben DO-nak nevezik, és mg/L-ben adják meg. A DO szintje a hőmérséklettől, sótartalomtól és szennyezettségtől függ; általában 0–14 mg/L körül mozog a természetes vizekben, a saturáció közelebb van 100%-hoz a tiszta, hideg vízben. Alacsony DO-érték hypoxiát vagy anaerob körülményeket jelez.

Az orvosi gyakorlatban az oxigénkoncentrációt a beteg állapotának megfelelően állítják be. A normál levegőnél szokásos oxigénkoncentráció körülbelül 21%, és oxigéntartalmú terápiával ez magasabb lehet (például oxigénkoncentrátor vagy maszk alkalmazásával). Ipari folyamatokban az oxigén-koncentráció és tisztaság kritikus paraméter az égéshez, oxidációs reakciókhoz és fertődés-megelőzéshez.

Mérésére különböző eszközök léteznek: elektrohemikus (Clark-szerű) szenzorok, optikai szenzorok és paramágneses szenzorok a gázok esetében; vízben a DO-mérést gyakran titrálás vagy fejlettebb DO-elektródok végzik.