Megbénítás

Meghatározás és kontextus Megbénítás a mozgásképesség elvesztésének általános kifejezése, és olyan állapotot ír le, amely során egy vagy több izomcsoport akár részlegesen, akár teljesen nem képes mozogni. Lehet átmeneti vagy tartós, fókuszált (például egy kar vagy láb bénulása) vagy generalizált (több testrész érintett). A kifejezés leggyakrabban neurológiai vagy neuromuszkuláris eredetű rendellenességekre utal, de használható metaforikusan is a rendszerek működésének ideiglenes vagy tartós leállására. Gyakori okok és mechanizmusok A megbénítás leggyakoribb okai közé tartoznak a központi idegrendszeri események (például stroke vagy súlyos traumából származó gerincvelő-sérülés), perifériás idegkárosodás, motoros neuron vagy neuromuszkuláris betegségek (például Guillain–Barré-szindróma, myasthenia gravis), fertőző vagy autoimmun folyamatok és anyagcsere-/toxikus hatások. Ritkábban izomelszegényedés, demyelinizáció vagy belsőödémás megváltozások is okozhatnak bénulást. A tünetek a bénulás területétől és jellegétől függően változnak, és járászavar, érzészavar, izomgyengeség vagy izomatrofia is társulhat. Diagnózis és kezelés A diagnózis alapja a neurológiai nézet, amelyet képalkotó vizsgálatok ( MRI, CT), elektrodiagnosztikai vizsgálatok (EMG, nerv conduction studies) és laboratóriumi vizsgálatok egészítenek ki. A kezelés a kiváltó októl függ: sürgősségi ellátás stroke esetén a megfelelő időben megkezdett reperfúziós beavatkozások, gyógytorna és rehabilitáció; gyógyszeres kezelés a spaszticitás vagy fájdalom csillapítására; szükség esetén műtéti beavatkozások a funkciók megtartása érdekében; segédeszközök és terápiás támogatás az önállóság fenntartásához. Prognózis A megbénítás kilátásai egyéniségek és okok szerint változóak: egyes állapotok részleges vagy teljes visszanyerésre adnak lehetőséget a rehabilitáció során, míg más esetekben maradandó károsodás maradhat fenn. Megelőzésében a rizikófaktorok kezelése és gyors orvosi beavatkozás kulcsfontosságú.