Logoterápia

Logoterápia egy pszichoterápiás megközelítés, amelyet Viktor E. Frankl fejlesztett ki a 20. század közepén. A terápia központi állítása, hogy az ember elsődleges motivációs erőforrása az élet értelmének keresése. A megközelítés hangsúlyozza az egyén felelősségét és szabadságát, és arra törekszik, hogy a kliensek szenvedésében is megtalálják a személyes jelentést.

Alapelvek: a jelentéskeresés (meaning), a szabad akarat és a felelősség, valamint hogy a jelentés megtalálható a munka, a kapcsolatok és a szenvedés elfogadásának hozzáállásától függetlenül. A noogén neurózis fogalma jelzi, amikor az ember nem talál értelmet, és ez pszichés tünetekhez vezet.

Módszerek: a logoterápia három fő eszköze közé tartozik a dereflexió (a figyelem elterelése a problémától a jelentés felé), a paradoxikus szándék (a félelem vagy tünetek ellenszélben való megélése, hogy oldódjanak), és a logoterápiás dialógus, amely kérdések és értékfeltárás útján segíti a kliens értelmes céljainak felkutatását.

Alkalmazások: a logoterápia különösen hasznos krónikus betegségben szenvedőknél, végstádiumú gondozásban, függőségek kezelésében, depresszió és krónikus stressz esetén, illetve általános mentális jóllét előmozdításában. Gyakran integrálják más terápiás megközelítésekkel.

Kritika és értékelés: számosan értékelik emberközpontú, értelmet adó megközelítésként, amely hozzájárulhat a rezilienciához. Kritikák szerint azonban empirikus bizonyítékai korlátozottabbak, és filozófiai elemek miatt nem minden klinikai helyzetben alkalmazható következetesen.