Intenzionalitás

Intenzionalitás a mentális állapotok egyik alapvető tulajdonsága, amely szerint ezek valamilyen tárgy vagy tartalom felé irányulnak: a tudatosság mindig valaminek a tudatosítása. Ennek köszönhető, hogy a hiedelmek, vágyak, érzékelések és képzelgések referenciálhatnak valós vagy fiktív, létező vagy nem létező dolgokra.

Franz Brentano vezette be a kifejezést a 19. században. Szerinte minden mentális jelenség intenzionalitással bír: ha valamiről tudomásom van, annak van valamilyen tárgya. A mentális állapotok lényege tehát az irányultság és a viszony az objektumhoz.

Az fenomenológia egyik fő fejlesztője, Edmund Husserl, továbbalakította a gondolatot: a tudatosság megélése két összetevőt tartalmaz. A noesis az aktus módját jelöli, a noema pedig a megcélozott tartalmat vagy tárgyat. Így az intenzionalitás nemcsak arról szól, hogy van-e tartalom, hanem hogy milyen módon és hogyan értelmeződik az adott tárgy a tudatban.

Az intenzionalitás különböző mentális állapotokra vonatkozik: érzékelés, hiedelmek, vágyak, emlékek, képzelgések. Gyakori megfigyelés, hogy az intenzionalitás olyan tárgy felé is irányulhat, amely nem létezik vagy csak képzelt; például egy elképzelt lény vagy egy mitikus tárgy felé. Ebből adódóan a tárgy lehet reálisan létező vagy fiktív, és a tartalom lehet igaz vagy hamis.

Napjain a koncepció a filozófiában és a kognitív tudományokban is meghatározó; vita tárgya annak naturalizálhatósága, a reprezentáció és a nyelvi jelentés viszonya, valamint a tudatállapotok tartalmának pontos leírása.

---