Inoculálása

Inoculálása a szervezetbe olyan anyagok juttatásának a folyamata, amely immunválaszt vált ki vagy megerősíti a meglévő védelmet. Leggyakrabban ezt oltások formájában alkalmazzák, hogy védelmet nyújtsanak fertőző betegségek ellen. Az oltások lehetnek aktív immunizációk, melyek során a szervezet saját immunrendszere felismeri az antigéneket és hosszú távú védelmet alakít ki, vagy passzív immunizációk, melyek során előre elkészített antitesteket adnak át a betegnek.

Az aktív immunizáció történeti alapjai közé tartozik a varioláció, vagyis a himlő elleni korai védekezés, amely Ázsiában és más régiókban terjedt el. A 18. század végén Edward Jenner bevezetése a himlő elleni oltásába jelentős áttörést hozott a megelőző oltási gyakorlatokban. A modern immunizációs programok lehetővé tették a tömeges védőoltások kifejlesztését és bevezetését olyan technológiákkal, mint az élő attenuált, inaktivált vagy subunit, valamint genetikai anyagot (például mRNS) tartalmazó vakcinák.

A gyakorlati megvalósításban az oltások leggyakoribb útvonala intramuszkuláris vagy subcutan beadás, de léteznek szentrális, újszülötteknél alkalmazott orális vagy orr-pathú készítmények is. A folyamat szigorú klinikai vizsgálatokon és szigorú szabályozáson megy keresztül, hogy a biztonságosságot és hatékonyságot igazolják. A mellékhatások általában enyhék, például fájdalom az injekció helyén vagy rövid láz, ritkán súlyos események fordulhatnak elő. A közösségi védelem érdekében a széles körű oltások hozzájárulnak a járványok megelőzéséhez és a fertőző betegségek terjedésének korlátozásához.