Hullámtípusok

Hullámtípusok alatt általánosan a rezgések energiájának és információjának különböző módon történő terjedését értjük. Ezek az elterjedés mód alapján és a közeghez való viszony szerint csoportosíthatók.

Mechanikai hullámok közegben terjednek, például levegőben, vízben vagy szilárd testekben. Ezek lehetnek longitudinális hullámok, ahol a részecskék rezgése a terjedés irányával párhuzamos, vagy transzverzális hullámok, ahol a rezgés merőleges a terjedés irányára. A hanghullámok tipikus példái longitudinálisak, a húzási vagy rázkódási módok pedig különféle kötött közegben hoznak létre. További jellegzetesség a felületi hullámok működése a folyadékok felületén, illetve szeizmikus hullámok a földben, például P-hullámok (nyomási) és S-hullámok (oldali).

Elektromágneses hullámok olyan rezgések, amelyek közeg nélkül, vagy legalábbis közeg által kevésbé korlátozva terjednek. Az EM-hullámok fajtái a frekvencia vagy a hullámhossz szerint rendre radiohullámok, mikrohullámok, infravörös, látható fény, ultraibolya, röntgen és gamma-sugárzás. Az elektromágneses hullámok gyorsasága vákuumban közel arcszámban 299 792 458 m/s, és terjedésük során a polarizáció, illetve a visszaverődés és törés gyakran megfigyelhető.

A hullámtípusok között gyakran közös jellemző a v = f·λ összefüggés, az energiaterjedés és a közegek vagy térben betöltött szerep, valamint a kölcsönhatásokból adódó jelenségek, mint interferencia, diffúzió és diszperzió.