Földhullám

Földhullám a szeizmológiában olyan felszínhez közeli hullám, amely a földkéreg felszínén továbbterjed, és általában a testhullámok (P- és S-hullámok) után érkezik a talajra. A földhullámok közé tartoznak a Rayleigh-hullámok és a Love-hullámok, amelyek a felszín közelében hurkolódó rezgésekben és fordított irányú mozgásokban járulnak hozzá a talaj mozgásához. A Rayleigh-hullámok esetében a vízszintes és függőleges komponensek együttes, körkörös‑ellipszikus mozgást követnek, míg a Love-hullámok csak vízszintes, oldalirányú mozgást hoznak létre.

Jellemzők és viselkedés: A földhullámok általában lassabban haladnak, mint a testhullámok, és törésük a rétegeket feltételezve származik. Sávos, diszperzív viselkedést mutatnak: sebességük a frekvenciától és a földtani rétegek szerkezetétől függ. Hosszan tartó, alacsony frekvenciájú komponenseik jobban ki lehetnek téve a távolsági eloszlásnak és a felszíni viszonyoknak, például üledékes medencék esetén megnövekedhet a rezgőhatásuk. Energiájuk általában a felületen koncentrálódik, és kifejezett szerepük van a hosszú periódusú talajmozgásokban.

Képződés és mérés: A földhullámokat legtöbb földrengés és robbanás kiváltja; a tengerparti és óceáni hullámok által generált mikrorezgések is hozzájárulhatnak a földhullámokhoz. A mérőkészülékek, például szeizmométerek hálózata, segítségével meg lehet határozni ezeknek a hullámaoknak a sebességét és disperszióját, ami a földtani rétegek szerkezetéről ad információt. A földhullámok továbbá fontosak a talajreakcióelemzésben és az épületek hosszú periódusú földhullámtól való védelmének értékelésében.