Forráskutatás

Forráskutatás a történettudományban és kapcsolódó területeken a források felkutatásának, értékelésének és értelmezésének módszertani összessége. Célja a múlt eseményeinek és társadalmi jelenségeinek megalapozott rekonstruálása a rendelkezésre álló alapanyag alapján. A források lehetnek elsődlegesek (írásos dokumentumok, levéltári anyagok, tárgyi adatok, vizuális feljegyzések) vagy másodlagosok; szóbeli és digitális források is ide tartoznak.

A forráskutatás típusai közé tartoznak a írásos források (dokumentumok, akta), levéltári anyagok, újságok; szóbeli feljegyzések (interjúk, visszaemlékezések); vizuális és tárgyi források (múzeumi tárgyak, építészeti nyomok) és digitális források (adatbázisok, webtartalmak). A forrás eredetét és hitelességét vizsgáló forráskritika középpontjában a kontextus, időbeli és térbeli kapcsolatok, valamint a forrás szerzőjének szándéka áll.

Folyamata magában foglalja a források felkutatását archívumokban, könyvtárakban, múzeumokban és digitális repozitóriumokban, relevánsak és hozzáférhetők-e; ezt követi az értékelés a hitelesség, megbízhatóság, torzítások és kontextus alapján. Az elemzés során gyakori tevékenységek a részletes átírás, dátumozás, helymeghatározás, forráskritika és a több forrás közötti összehasonlítás.

Eredményként történeti álláspontok alátámasztott megfogalmazása, gyakran új kérdések felvetése vagy meglévők átdolgozása. A források hiányainak feltárása és a torzítások beazonosítása szintén része a munkának. Kihívások közé tartozik a hozzáférés korlátozottsága, a lejárat és állapota, nyelvi nehézségek, jogi korlátozások és a digitális környezet gyors változása.

Az oktatásban a forráskutatás készségek közé tartozik az archívumi munka, bibliográfia, kritikai olvasás, digitális eszközök használata és a tudományos etika. A terület interdiszciplináris; gyakorlata összekapcsolja a történettudományt, paleográfiát, diplomatikát, muzeológiát és a digitális humanities módszereit.