Disszociáció

A disszociáció olyan pszichés állapot vagy állapotcsoport, amelyben az egyén integrációja a gondolatokkal, emlékekkel, identitással vagy érzékeléssel részben vagy teljesen felbomlik. Ennek eredményeként a személy különböző tudatállapotokban vagy elkülönült módon észleli a valóságot, érzelmeket vagy cselekvéseket. Gyakran traumák vagy jelentős stressz után jelenik meg, és lehet rövid ideig tartó vagy hosszabb fennálló. Bizonyos tünetek zavaróbbak a mindennapokban, mint a normál feledékenység.

Gyakori formái közé tartozik a disszociatív amnézia (emlékek kiesése), a depersonalizáció és derealizáció (önmagát vagy a környezetet idegennek érzi), valamint a disszociatív identitás-zavar (DID). Előfordulhatnak továbbá átmeneti vagy specifikus tünetegyüttesek.

Ok-okozat tekintetében gyakran trauma vagy hosszabb stressz áll a háttérben. A mechanizmusok között szerepel a trauma feldolgozásának nehézsége, az emlék- és figyelemfeldolgozás megváltozása, valamint az érzelmi reguláció zavara. Neurobiológiában a memória- és érzelemfeldolgozás központjainak szerepe vizsgálható, például a hippocampus, az amygdala és a prefrontális terület.

Diagnózis: a DSM-5- vagy ICD-11 kritériumok szerint a tünetek tartós distresszt vagy funkcionális zavart okoznak, és nem magyarázhatók más állapot vagy intoxikáció által. DID és depersonalizáció-derealizáció külön diagnózisok, részletes kritériumokkal.

Kezelés: elsődleges a pszichoterápia, különösen traumára fókuszáló megközelítések, például EMDR vagy trauma-központú kognitív viselkedésterápia, a biztonságos terapeuta-kapcsolat és az integráció. A kísérő tünetekért szükség lehet gyógyszeres kezelésre (például depresszió vagy szorongás), de nincs olyan gyógyszer, amely közvetlenül gyógyítaná a disszociációt. A prognózis egyéni, de korai beavatkozás javítja a kilátásokat.