viselkedésirányítás

Viselkedésirányítás (angolul *behavior management* vagy *behavior modification*) a pszichológia és pedagógia területén alkalmazott elméleti és gyakorlati megközelítés, amelynek célja a kívánt viselkedés elősegítése vagy a kívánatlan viselkedés csökkentése. A fogalom általában a tanulási elméletek, különösen az operáns kondicionálás (B. F. Skinner munkássága alapján) és a szociális tanulás elmélete (Albert Bandura) alapjain alapul.

A viselkedésirányítás fő eszközei a pozitív és negatív erősítés, büntetés, valamint a modelltanulás. Pozitív erősítés során a kívánt cselekvést követő pozitív következmény (pl. elismerés, jutalom) növeli annak valószínűségét, míg negatív erősítés esetén a kívánt viselkedés után megszűnik egy negatív hatás (pl. fájdalom, stressz). Büntetés esetén a kívánatlan viselkedés után következik egy negatív következmény (pl. elhallgatás, fizikai büntetés), ami csökkenti annak ismétlődésének valószínűségét. A modelltanulás során az egyén mások viselkedését másolja, ami különösen fontos a szociális környezetben.

A viselkedésirányítás alkalmazható különböző területeken, mint az oktatás, a munkavégzés, vagy a szociális munkában. Például iskolai környezetben a tanárok alkalmazhatják, hogy a tanulók figyelmetlenségét vagy zavaró viselkedését csökkentsék. Kritikusai azonban felhívják a figyelmet arra, hogy túlzott vagy rosszul alkalmazott eszközök káros hatásokat is okozhatnak, például az egyén önbizalma vagy öntudata megritkulását.

A viselkedésirányítás hatékonyságát számos kutatás alátámasztja, de eredményeit az egyéni különbségek, környezeti tényezők és az alkalmazás módja befolyásolhatja. A modern megközelítések gyakran kombinálják a viselkedésirányítást más pszichológiai és pedagógiai módszerekkel, például a kommunikációs képességekre és az empátiára épülő stratégiákkal, hogy egészségesebb és hatékonyabb eredményt érjenek el.