teletípusú

Teletípusú vagy teletíró (teleprinter) berendezéseket használtak a távoli üzenetküldésre és nyomtatására a 20. század elejétől kezdve. A teletípusú gépek a billentyűzeten beírt szöveget a készülék nyomtatóegységével papírlapra nyomtatták, miközben a távoli oldalról érkező kódolt jeleket is értelmezték és megjelenítették. A korszakban a gépek többnyire mechanikus vagy elektromechanikus felépítésűek voltak, és a kommunikációt ásínron vagy félig szinkron módban hajtották végre.

Technikai alapelvek és kódolás: a jelátvitelhez gyakran Baudot-kódot (vagy annak módosított változatait, például ITA2-t) használtak, amely öt bites karaktereket kódolt. A kódolt jeleket a távíró- vagy korábbi telefonkövetkező hálózatokon továbbították, a vevőoldalon pedig a gép visszaolvasott és a nyomtatóval papírra vitte a szöveget. A teletípusú rendszerek jellemzője a folyamatos adatbevitel és a nyomtatás egyidejűsége, amely lehetővé tette gyors és megbízható üzenetküldést összehasonlítva a kézi írógépekkel vagy kézírással.

Használat és szerep: a teletípusú berendezéseket széles körben alkalmazták hírszerzési és kormányzati rendszerekben, vasúti és hajózási szolgáltatásokban, postai tevékenységekben, valamint korai számítógépes terminálokként is szolgáltak adatbevitelre és üzenetküldésre. A technika hozzájárult a távoli kommunikáció gyorsabbá és megbízhatóbbá válásához.

Napjainkban a teletípusú gépek nagyrészt kivonultak a korszerű ICT-ból, de tovább élnek múzeumokban, gyűjteményekben és nosztalgikus projektekben. Bizonyos oktatási és gyűjtői környezetekben mégis megjelenhetnek, mint a korai távközlési technika emlékei.