súrlódásban

Súrlódásban a felületek közötti érintkezésen alapuló erőket értjük, amelyek a relatív mozgást fékezik vagy megakadályozzák azt. Két alapvető típusa van: statikus súrlódás, amely megpróbálja kezdetben megállítani a mozgást, és dinamikus (kinetikus) súrlódás, amely már mozgás közben hat. A statikus súrlódás legerősebb értéke általában F ≤ μs N, ahol N a normál erő és μs a statikus súrlódási együttható. A mozgás közbeni erő jellemzően közel áll a F = μk N összefüggéshez, ahol μk a kinetikus súrlódási együttható.

A száraz súrlódásra jellemző Amontons-féle törvények szerint a tényleges súrlódási erő arányos a normál erővel és nagyrészt független a felületek érintkezési kifejlesztett látszó felületének méretétől; az együtthatók, μs és μk, a felületek és anyagok függvényei. A frissítések és kenés viszonylatokkal jelentősen változhatnak: kenőanyagok csökkentik a μ értékét és a kopást, míg durva vagy szennyezett felületek növelhetik azt.

Fizikailag a súrlódás energiát veszteget el: részben a mechanikai munka hővé alakul, ami felmelegedést és kopást okozhat. Kopási folyamatok és felületváltozások hosszú távon befolyásolják az erőt és a megbízhatóságot.

Alkalmazások és mérnöki megfontolások: a súrlódást szükségszerűen lehet növelni például fékekben, csapágyakban vagy tengelycsapokra illesztett felületeknél, és csökkenteni kenéssel, felületi kezeléssel vagy anyagválasztással. A megfelelő súrlódási tulajdonságok kiválasztása alapvető a hatékony és megbízható működéshez.