szótagolásra

A szótagolás (szótagolásra is gyakran utalva) a nyelvészetben és a helyesírásban használt fogalom, amely a szavak szótagokra bontásának folyamatát írja le. A szótag a beszéd legkisebb kiejthető egysége, középpontja a magánhangzó; elő- és utótagja (onset és coda) a magánhangzó köré rendeződő konsonánsokból áll. Minden szótagban legalább egy magánhangzó található, és a szótaghatárok fontosak a kiejtés, az olvasás és a helyesírás szempontjából.

A magyar szótagolás alapelve, hogy a magánhangzó a szótagmag, míg a szótag előtti és utáni konsonánsok alkotják az onsetet és a codát. Ennek megfelelően a tipikus szerkezetek közé tartoznak a nyitott szótagok (CV) és a zárt szótagok (CVC), de előfordulhatnak összetett vagy kölcsönzött szótagok is, amelyeknél a konsonánscsoportok különféleképpen oszlanak meg. Bizonyos morfológiai vagy kölcsönzött elemek esetén a szótagolás bizonytalanná válhat a beszédben és az írásban egyaránt.

A szótagolás fontos szerepet játszik a nyelvi tudatosságban és a nyelvi feldolgozásban: segíti a kiejtést, a betűzés-tanulást és a költészet meterének elemzését. A modern szövegfeldolgozásban automatizált szótagolási algoritmusok használják a magánhangzók felismerésére és a megengedett konsonánsláncok meghatározására; a szótárak gyakran jelölik a szótagokat a pontos feldolgozás érdekében. A szótagolásra vonatkozó szabályok és kivételek nélkülözhetetlenek a helyesírási konzisztenciához és a nyelvköz esetleges alkalmazásaihoz.