szótagkiesésre

A szótagkiesésre a nyelvészetben olyan jelenség, amely a szótag kiesését írja le a beszédben vagy a nyelvi kifejezés szerkezetében. Ezt a folyamatot általában olyan kontextusokban vizsgálják, ahol a szöveg ritmusa, a beszédtempó vagy a költői seisztusok megkívánják a szótagok elhagyását. Lehet teljes kiesés, amikor egy egész szótag kimarad, vagy részleges kiesés, amikor csak a szótag része vagy magja marad elhallgatva. Gyakori környezetek közé tartozik a gyors vagy informális beszéd, improvizációk, illetve olyan stilisztikai célokat szolgáló használat, mint a ritmus- és hangsúlyteljes megformálás.

A kiváltó okok között szerepel a beszédtempó gyorsulása, a hangkészlet sűrítése, illetve a morfológia és szintaxis határain átmenő kapcsolatok hatása. További fontos tényezők a diachronikus (történeti) változások és a dialektusok közötti különbségek; egyes nyelvekben és beszédhelyzetekben a szótagkiesés természetes része lehet a nyelvjárások vagy regiszterek jellegzetességeinek.

A szótagkiesésre több típust különböztetnek meg: külső kiesés (mondatban vagy szókapcsolatban történő kiesés) és belső kiesés (szótagon belüli kiesés); teljes és részleges kiesés; emellett összefüggésben állhat a ritmus- és hangsúlyrendszerrel, illetve az egymás után álló szótagok összeolvadásával.

Kutatásokban a jelenséget fonetikai és fonológiai elemzésekkel, korpuszelemzéssel és összehasonlító szemléletekkel vizsgálják. Lásd még: elízió, haplológia, apokópe, synkope.