szekvenál

A szekvenálás a nukleotidok sorrendjének meghatározását jelenti egy DNS- vagy RNS-mintában, vagy teljes genomon. A folyamat alapja a genomika, a molekuláris biológia és az orvostudomány számos alkalmazása, például a gének azonosítása, variációk feltárása és a biológiai rendszerek megértése.

HistorikusOverview: Az első széles körben használt módszer a Sanger-szekvenálás volt, amelyet 1977-ben fejlesztettek ki. Ez a technika kis fragmentumok sorrendjét adta meg és viszonylag alacsony kapacitással jellemző. A 2000-es évek közepétől a második generációs szekvenálás, vagyis a tömegesen párhuzamos, rövid olvasatokkal dolgozó technológiák terjedése következett be (például Illumina). Ezek forradalmasították a genomikát azáltal, hogy gyorsabb és olcsóbb volt a teljes genomok feltérképezése. A harmadik generációs szekvenálás hosszabb olvasatokat kínál, és jobb megoldást nyújt bonyolult genomrészekre vagy ismétlődő területekre, például a PacBio és az Oxford Nanopore rendszerek révén.

Módszertan és folyamat: A szekvenálási eljárások között megtalálható a Sanger-szekvenálás, a tömegesen párhuzamos rövid olvasatokkal dolgozó technológiák és a hosszú olvasatokat adó megoldások. A folyamat általában mintavétellel kezdődik, majd könyvtárkészítés, magán a szekvenálás, ezt követi az adatelemzés: olvasatok térképezése vagy összeállítása, és végül variációk, szerkezetek azonosítása.

Alkalmazások: Genomkutatás, klinikai genetika, patogén genomika, metagenomika és transzkriptomika területén széles körben alkalmazzák. A szekvenálás gyorsításával és költségeinek csökkenésével egyre fontosabb eszközzé vált a személyre szabott orvoslás és a biológiai kutatások számára.